Franchise

tinker labs, steam, steam módszer, játszva tanulás, természettudomány, mérnök, művészet, matematikai kísérletek, kémiai kísérletek, tinker szülinap, tinker tábor, gyakorlati tudomány, szórakoztató kísérletek

Legyél a franchise partnerünk!

A Tinker Labs nem csak a gyerekek számára lehet érdekes!

Jelentkezz most!

Ismerj meg minket!

A Tinker Labs egyedülálló STEAM megközelítést kínál, amely magában foglalja a természettudományi, technológiai, mérnöki, művészeti és matematikai kísérleteket, valamint az egyes gyermekek jövőbeli sikereihez szükséges gyakorlati tanulást.

A Tinker Labs kurzusai 3-12 éves gyermekek számára készültek, amelyek célja a szokásos oktatás kiegészítése és gazdagítása. Missziónk, hogy kibontakoztassuk velük született kíváncsiságukat, és arra ösztönözzük őket, hogy kérdéseket tegyenek fel a körülöttük lévő világról.

A legjobb befektetés a tanulás - Igor Vlaović a magyar master franchise tulajdonosa

Három gyerkőcünk van, két lány és egy fiú. Ebből kifolyólag már 10 éve foglalkozunk gyermekfejlesztő programokkal. Legelső lépésünk 10 éve volt, amikor megalapítottuk a Montessori magánóvodánkat. Ez után, pontosabban 6 évvel ezelőtt létrehoztuk a Kis Zseni iskola hálózatunkat Magyarországon, melyek közül több iskolát is én alapítottam és menedzselek is a mai napig. Most egy új kalandra, a Tinker Labs-ra határoztuk el magunkat. Úgy gondolom, hogy a Tinker Labs program nagyon hasznos és egyedi, minden gyermeknek lehetőséget ad arra, hogy felfedezze és megértse a körülötte lévő világot, valamint felismerje azokat a területeket, amelyekkel a jövőben foglalkozni szeretne. Gyermekeimnek csak a legjobbat kívánom, ahogy minden más gyermeknek is. Úgy vélem, hogy a Tinker Labs nélkülözhetetlen program számukra!

A legjobb befektetés a tanulás

A Tinker Labs franchise jogának megvásárlása előtt is érdekelt üzleti szinten a gyermekek oktatása. 10 éve alapítottam a magán óvodámat, 6 éve pedig a Kis Zseni iskola hálózatot hoztam létre, melyek közül több iskolát én alapítottam és menedzselek a mai napig. Sok programot láttam már, de a Tinker Labs kiemelkedő, hiszen a gyerkőcök nagyon sokat tudnak tanulni, és óriási tapasztalatot szerezni a tudomány minden részéből.

Amit kínálunk

6 előny, amely segít sikeressé válni Tinker franchise partnerként

  • Folyamatos támogatás
    Minden felmerülő kérdés és probléma esetén rendelkezésedre állunk legyen szó a vállalkozás elindításáról, tanárok felvételéről. Teljes körű marketingtámogatást nyújtunk, a te feladatod csak az oktatás.
  • Tinker Labs márka
    Hozzáférés az összes rendelkezésre álló marketinganyagokhoz, beleértve a digitális és nyomtatott anyagokat is. 
  • Szemináriumok
    Tanulási lehetőség vevőknek és tanároknak egyaránt. Tapasztald meg első kézből hogyan menedzseljük a Tinker Labs-ot, mitől lesz egyedülálló a programunk.
  • Segítség az induláshoz
    Segítünk kiválasztani a megfelelő helyszínt iskolád számára. Tanácsokat adunk a hely kialakításában.
  • Elérhető anyagok
    Hozzáférés az összes letölthető anyaghoz (pedagógiai, marketing és adminisztratív feladatokhoz) egy biztonságos központi információkezelő rendszeren keresztül.
  • Eszközök a tanuláshoz
    Könnyű hozzáférés az összes könyvünkhöz, didaktikai anyagunkhoz, beleértve a hazavihető projekteket és az osztályon belüli kellékeket, valamint minden egyéb eszközt és anyagot, amelyre az oktatási központ felszereléséhez szüksége lesz.

Franchise modell


  • 5 éves szerződés
     ingyenes bővítési lehetőséggel. A szerződéssel 3 vállalkozást biztosítunk - Oktatás, szülinapok és tábor.

  • 5-8 millió forint
    befektetési érték. 

  • 15%-a a jövedelemnek
    - Franchise jogdíj

  • Teljes körű marketing támogatás.

Jelentkezem!

Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan lehetek franchise partner?

Töltsd ki a lent található űrlapot. A jelentkezés után küldünk neked egy tájékoztató füzetet, amely minden fontos információt tartalmaz az iskola megnyitásával kapcsolatban.

Mi az a franchise rendszer?

A franchise üzlet egy módja annak, hogy egy bevált, sikeres üzleti modellt alkalmazzunk saját vállalkozásunkban, ezáltal csökkentve a kudarc lehetőségét. 

Milyen támogatást kínálunk a tulajdonosoknak?

A franchise-adó partnernek nem csupán az a kötelezettsége, hogy a szükséges jogokat biztosítsa és lehetővé tegye a márkanév alatti üzemeltetést, hanem az is, hogy folyamatosan átadja az üzletvezetéssel kapcsolatos ismereteit, tapasztalatait.

Hol lehetséges franchise szerződést kötni?

Magyarországon jelenleg két oktatási központ működik: Pécsett és Szegeden. De Horvátországban, Szerbiában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Észak-Macedóniában is megtalálsz minket. 

Mi van, ha már van franchise központ a környékemen?

Bár elképzelhető, hogy van már központ a környéke, de attól függetlenül forduljon hozzánk bizalommal, és mi megtaláljuk a számodra legjobb megoldást!

Legyél franchise partnerünk!